Akadálymentesítési beállítások

A klímaváltozás okán több faültetési kezdeményezés indult ebben az évben is nem csak Magyarországon, hanem az egész világon, melynek célja a Föld zöldítése. Fontosak a környezetvédelmi lépések, de azok megmutatása, és nem a megdöbbentés a cél.
2019. november 07.-én a fenntartó önkormányzat támogatásával faültetést szerveztünk az óvodánk udvarán a nagycsoportos gyerekeknek.

Kiválasztottuk az ültetés helyét, majd megvásároltuk a fát. Óvodánk karbantartója, Béla bácsi gondosan előkészítette az ültető gödröt - beöntözte, fertőtlenítette, trágyázta -, majd elültette a gömbszivarfát. A munkamozzanatokat a gyerekek érdeklődve figyelték. A fát a jövőben a gyerekekkel folyamatosan gondozzuk, ápoljuk és figyelemmel kísérjük a növekedését. Szépíti udvarunkat, otthont biztosít az itt élő madaraknak, árnyékot ad lombjával és tisztítja a levegőt. Egy tábla jelzi majd rajta az ültetés időpontját. Óvodánkban fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek már kicsi koruktól védjék, óvják szűkebb és tágabb környezetüket, ahol mindannyian élünk. A környezeti jelenségek folyamatos megismertetése, az ismeretek tevékenységalapú rögzítése, gyakorlati tapasztalatszerzéssel járó fejlesztése a fenntarthatóságra nevelés alapja. Az udvarrendezés, annak szépítése folyamatos, hiszen gyermekeink környezettudatos magatartásának alakítása kiemelt nevelési feladatunk egész évben. Gyermekméretű kerti szerszámokkal gyakorolhatják a kerti munkát minden évszakban. Az udvarunkon előforduló madarakról, növényekről való folyamatos gondoskodás során a gyermekek környezettudatos magatartását, a természethez, a munkához való pozitív viszonyát alakítjuk.
Nagyon örültünk, hogy mi is részesei lehetünk a zöldítő akciónak. Az elkövetkező években további faültetéssel szeretnénk közvetlen környezetünket zöldíteni és még emlékezetesebbé tenni a nagycsoportos gyermekek számára!

Horváthné Kácsor Anikó
óvodapedagógus

Faültetés az óvodában