Akadálymentesítési beállítások

A nyári időszak adja a legnagyobb lehetőséget óvodánk számára, hogy a főbb javítási munkálatokat, felújításokat, fertőtlenítő meszeléseket elvégezzük, hiszen ezek a munkák csak a gyermekek távollétében végrehajthatók.
A korábbi évekhez hasonlóan az idén is Balatonlelle Város Önkormányzata közel 2 millió forintot biztosított korszerűsítésre, melyek a következőek voltak:


- Három csoportszobában (Csiga, Pillangó, Süni) megtörtént a parketta csiszolása és lakkozása, valamint a csoportszobák festése.
- Négy csoportszobában (Csiga, Katica, Halacska, Breki) 63 lámpatest cseréjére került sor. Itt korszerű LED panelek kerültek felhelyezésre.
- A Pillangó csoportba új szekrényt vásároltunk.
- Az összes udvari játék lefestésre, szükség esetén javításra került.
- Az egyik udvarrészre új homokozó készült.
- A konyha, étkező, valamint a gyermek- és felnőtt mosdók tisztasági fertőtlenítő meszelése megtörtént.
- Elkészült a „Mezítlábas” élményösvény.
A szülők pozitívan fogadták a megújulást, a gyermekek pedig egy szebb környezetben, kezdhették meg az új nevelési évet.
Ahhoz azonban, hogy zökkenőmentes legyen az indulás, sokat kellett dolgoznia az óvoda dolgozóinak. Köszönetemet szeretném kifejezni az óvodapedagógusoknak, dajka néniknek, óvodatitkárnak, karbantartónknak az elvégzett munkájukért.

Kismráv Istvánné Barbara óvodavezető

Felújítási munkálatok az óvodában